loader image
Támogató +6

TEGYÉL HOZZÁ!

RAJTAD IS MÚLIK A BIZTONSÁGOS ÉS BEFOGADÓ MAGYARORSZÁG.

 A kormány el akarja dönteni, hogy kik a valódi magyarok, milyenek az igazi családok és hogyan kellene mindannyiunknak élni. Azt akarja, hogy ne törődjünk egymással és hátat fordítsunk a kiszolgáltatott, bajban lévő embereknek. Azt akarja, hogy aki nem felel meg a politikai céljainak, az tűnjön el a könyvekből, a filmekből, az újságokból és az országból.

 Mi azonban egy olyan helyen szeretnék élni, ahol a családunkkal és a környezetünkben élőkkel együtt biztonságban érezzük magunkat. Egy olyan országban, ahol egyenlő lehetőségeink és jogaink vannak függetlenül attól, hogy mi a nemi identitásunk, kit szeretünk, miben hiszünk vagy mennyi pénzünk van.

 Ott, ahol az emberek nyitottak, szabadok és boldogok. Ahol mindenki biztonságban önmaga lehet.

 Számít, hogy mit teszünk a mindennapokban, amikor egymással találkozunk az utcán, a buszon, az iskolában vagy a munkahelyen. Számít, hogy akkor sem utálunk ártatlan embereket és közösségeket, ha ezt várják el tőlünk. Számít, hogyan éljük a közös életünket.

 A legtöbbünknek fontos a közös jövőnk, amelynek elengedhetetlen része az itt élők biztonsága. Ha te is ehhez a közösséghez tartozol, írd alá ezt a nyilatkozatot, és oszd meg a családtagjaiddal, barátaiddal és ismerőseiddel. Mutassuk meg, hogy nekünk ez a közös otthonunk, ahol mindenki egyformán számít!

 Hiszünk abban, hogy van legalább 10.000 ember Magyarországon, aki ugyanezt szeretné.

 Nekünk, és reméljük, neked is, ez az a Magyarország, ahol:

  • az ügyeink eldöntésében mindannyiunk véleménye számít,
  • az életünk és a boldogulásunk fontosabb a választott képviselőinknek, mint a hatalom megtartása,
  • nem gyűlölünk másokat csak azért, mert a kormány erre szólít fel,
  • mindenkinek helye van a közös tereinkben,
  • senki nem fordul el, amikor erőszakot, kirekesztést vagy megaláztatást lát,
  • ahol a törvényeket nem valakik ellen, hanem mindannyiunk érdekében hozzák,
  • ahol apró gesztusokkal is teszünk azért, hogy másoknak jobb legyen, és tudjuk, hogy ettől a mi életünk is szebb lesz.

Tegyél te is hozzá! Írd alá most!

Tegyél hozzá + Civi CRM

Lenti adataid megadásával hozzájárulsz, hogy azokon kapcsolatba léphessünk veled a TEGYÉL HOZZÁ!-kampány eseményeivel, fejleményeivel, támogatási lehetőségeivel kapcsolatban:

Ezeket az adataidat csak a Kampánnyal kapcsolatban kezeljük.

Azért  dolgozunk, hogy mindannyian egy szabad és biztonságos országban élhessünk. Ezen munkánkhoz  kapcsolódva szeretnénk e-mailben, illetve telefonon tájékoztatni téged a további eredményeinkről és támogatási lehetőségeinkről – ezért kérjük, egyezz bele, hogy a kampány fő szervezői a fenti elérhetőségeken később is kapcsolatban maradhassanak veled: 

A TEGYÉL HOZZÁ!-kampányban az Amnesty International Magyarország és a Háttér Társaság közös adatkezelőnek minősül, a vonatkozó adatkezelési tájékoztatót elolvastam és tudomásul vettem. Ha mégsem szeretnél velünk kapcsolatban maradni, bármikor jelezheted ezt az office@amnesty.hu emailcímen.

A hatter@hatter.hu e-mail címen bármikor visszavonhatod adatkezelési hozzájárulásaidat. A Háttér Társaság adatkezelési tájékoztatóját itt érheted el: https://hatter.hu/adatvedelem